John Tarrant, a „Ghost Runner”

A 20. század hosszú évtizedein át a sportszövetségek szigorúan védték az amatőrizmus intézményét: megtiltották, hogy az amatőrök pénzt fogadjanak el a teljesítményükért. Ez önmagában is igazságtalan volt azokkal szemben, akik akár a futásból is megélhettek volna… Sok sportoló megszenvedte ezt a rendszert. John Tarrant is közéjük tartozott, de a stretfordi születésű futó soha nem adta fel. Számos versenyen indult titokban, és végül az ultratávfutásban teljesedett ki. Egy rövid ökölvívó-kitérő és néhány apró pénzdíj alapozta meg a Ghost Runner különös pályafutását… Az 1960-as évek egyik legjobb brit ultramaratonistájaként tartják számon.

Nem indulhatott nemzetközi versenyeken

Amikor 1952-ben jelentkezett az AAA-nál (Amateur Athletic Association), az angol atlétikai szövetségnél, a fiatal John Tarrant még csak nem is sejthette, milyen sors vár rá. Ártatlanul elmondta, hogy fiatalabb korában néhány ökölvívó-mérkőzésért összesen 17 fontot kapott. A Manchester munkásnegyedéből érkező sportoló ezt később nagyon megbánta. Eltiltották a versenyzéstől, és nem kerülhetett be a brit válogatottba. A döntés hosszú évekre szólt, és egy még nagyobb, főként nemzetközi karriertől fosztotta meg. Hiszen John Tarrant generációja egyik legjobb futója volt, és ezt újra meg újra bizonyította, így kivívta az angol közönség megbecsülését. Az eltiltás ellenére tovább futott, és valódi hosszútávfutói karriert épített. Rajthoz állt a versenyeken rajtszám nélkül, miközben folyamatosan igazságot követelt az elavult szabályaihoz görcsösen ragaszkodó AAA-tól. Kitartása 1958-ban részben meghozta a gyümölcsét: egyes szankciókat feloldottak, így újra indulhatott hazai versenyeken, bár a hazáját továbbra sem képviselhette. 1960-ban 2:22:35-ös idővel megnyerte a Liverpool Marathont, és bebizonyította, hogy a legjobb brit futókkal is felveszi a versenyt. Ezzel kezdetét vette a Ghost Runner visszavágása…

A szellemből az ultrafutás sztárja

Az 1932. november 16-án, a Manchester közelében fekvő Stretfordban született John Tarrant munkáscsaládban nőtt fel. Jó fizikumú volt, és egy olyan országból érkezett, ahol a sport társadalmi státuszt is jelölt. A fiatal Tarrant a hosszútávfutás felé fordult, majd néhány pénzdíjas ökölvívó-mérkőzés után engedélyt kért az AAA-tól. Eltiltották, ő azonban nem adta fel, és minden lehetséges módon igyekezett versenyeken indulni. Ez a megállíthatatlan keresés a hosszú távok felé terelte, ahol állóképessége és mentális ereje is megmutatkozott. Ráadásul ezeken a versenyeken rajtszámot is kaphatott. Az 1960-as évek közepén aztán több nagy brit országúti versenyt is uralt: 1965-ben, majd 1967-ben megnyerte a Liverpool–Blackpool 77 kilométeres versenyét, és közben új pályacsúcsot állított fel. Az Exeter–Plymouth 71 kilométeres viadalán 1965-ben, 1966-ban és 1967-ben is győzött, ráadásul itt is megjavította a verseny rekordját. Ugyanezt tette az Isle of Man Road Race 63 kilométeres távján, amelyet 1965-ben, 1966-ban és 1967-ben nyert meg. 1967-ben és 1968-ban övé lett a rangos London to Brighton 87 kilométeres versenye is, a brit ultrafutás egyik klasszikusa. Nemzetközi szinten 1968-ban figyelemre méltó negyedik helyen végzett a dél-afrikai Comrades Marathonon: a mintegy 90 kilométert 6:18:47 alatt teljesítette. 1970-ben 5:43-as idővel megnyerte a Gold Top Marathont, amely 80 kilométeres volt. Ezek az eredmények egyértelműen mutatják, hogy John Tarrant generációja legjobbjai közé tartozott az ultramaratonban.

Egy ember, akinek a nevét nem felejtették el

John Tarrant történetében van valami egyetemes. Egy egyszerű ember története, aki szembekerült az intézmények erőszakosságával, amikor azok megfeledkeztek elsődleges feladatukról: a nők és férfiak védelméről. Amikor a szabály már nem azt a célt szolgálja, amiért megszületett, olyan helyzetek alakulnak ki, mint amilyet ez az angol futó is átélt. Más sportolók is hasonlóan jártak. Franciaországban John Tarrant sorsa Jules Ladoumègue történetét idézi: a francia futót szintén az amatőrizmus merev szabályai sújtották, amelyek a 20. század elején uralták a sportot. A különbség az volt, hogy Ladoumègue folytathatta pályafutását a profi versenyeken, Tarrant viszont éveken át egy köztes állapotban rekedt: nem indulhatott a legrangosabb brit viadalokon, de elszántan futott mindenütt, ahol ezt engedték neki. A következő évtizedekben ez a modell fokozatosan eltűnt a legtöbb sportágból, és a sportolók immár korábbi szakmai múltjuktól függetlenül versenyezhettek. A Ghost Runner ma is különleges alakja a brit sporttörténetnek. Szenvedélye és rendkívüli akarata, amellyel kitört a számára kijelölt sorsból, mély nyomot hagyott a közönségben. Több mint ötven évvel 1975-ös halála után is emlékeznek rá, pedig mindössze 43 éves volt. John Tarrant súlyos gyomorbetegségben szenvedett. Barátai azonban az utolsó pillanatig tanúsíthatták, milyen bátran küzdött a rákkal.