Cyprien Benoist küldetése az L’ENVOL szolgálatában

2024. április 28. és május 25. között Cyprien Benoist, a HEC Paris hallgatója, az L’ENVOL egyesület javára szelte át Franciaországot Párizstól Marseille-ig. A hamarosan bemutatandó dokumentumfilm kapcsán visszatekintettünk az emlékezetes teljesítményre: beszélgettünk az ötleteiről, motivációiról és ennek a nagylelkű kalandnak az emlékeiről. A « PAMA » névre keresztelt küldetés több mint 50 000 eurót gyűjtött a gyerekek és családjaik számára.

© Théo Delille

Hogyan született meg a PAMA küldetés ötlete?

Kisgyerekkorom óta nagyon sportos vagyok. Négy- és húszéves korom között sokat teniszeztem és rögbiztem versenyszerűen, de a futást korábban soha nem űztem önálló sportágként. Hat hónapot töltöttem a francia szárazföldi hadseregnél, ott kerültem közelebb a futáshoz, amely a mindennapok része volt. Nagyon megszerettem, és hamar elkezdtem növelni a távokat. Tanulmányi szünetet tartottam, hat szabad hónap állt előttem, ami manapság meglehetősen ritka. Szerettem volna kezdeni valamit ezzel az idővel. Sok ötlet kavargott a fejemben, de az egyik különösen erősen motoszkált bennem: bejárni Franciaországot, amely gyönyörű, mégis rá kellett jönnöm, hogy alig ismerem. Ez az ötlet összekapcsolódott a futás iránti új szenvedélyemmel. Hogy érzékeltessem, milyen gyorsan történt minden: augusztusban kezdtem futni heti három alkalommal, októberben pedig már maratont futottam… A hadseregnél töltött hat hónap után jó formában voltam. Nagyon élveztem a maratont, de a végén rájöttem valamire: igazából a felkészülést szerettem, azt, hogy hetente háromszor kimegyek futni. Ez volt az én örömöm. Futóként kevésbé lettem versengő típus, mint teniszben vagy rögbiben. Jó érzés keményen megdolgoztatni magam, résztávozni, de az időeredmény nem hoz lázba. Párizsban élek, és nagyszerű dolognak tartom, hogy futva fedezhetek fel új helyeket. Kalandra indulni. Aztán egyszer csak összeállt a kép: ezt a futás iránti szenvedélyt kellene felhasználnom arra, hogy kitaláljak valami újat, átszeljem Franciaországot, és emberekkel találkozzak. 2023 novembere volt, néhány héttel a maraton után. Ekkor született meg az 1000 kilométeres terv.

Tehát már dédelgetted ezt az ötletet, amikor megismerted az L’Envol egyesületet?

Igen, eleinte teljesen egyedül képzeltem el az egészet, csak később kezdett formát ölteni a projekt. Akkor még nem álltam kapcsolatban az egyesülettel. Akárhogy szeljük át Franciaországot, az átló hossza nagyjából mindig 1000 kilométer (24 × 42 km, egy pihenőnappal). Mivel valami olyasmit szerettem volna megvalósítani, ami naponta egy maratonhoz hasonlít, megszületett a PAMA küldetése… Néhány nap elteltével már biztos voltam a tervben, de gyorsan rájöttem, hogy komoly szervezést, összetett logisztikát és finanszírozást igényel. Miután ezt végiggondoltam, azt mondtam magamnak: ha már ennyi pozitív energiát fektetek egy projektbe, akkor ne csak rólam szóljon. Ekkor döntöttem el, hogy beteg gyerekeket fogok támogatni. Már korábban is közel állt hozzám ez az ügy, egyetemi éveim alatt ugyanis tagja voltam a Rêve d’enfance nevű egyesületnek, és ez mélyen megérintett. Egy nyáron részt vettem az egyik hajóútjukon, amelyet rákbeteg gyerekeknek szerveztek. Felejthetetlen élmény volt. Erre egy évvel a PAMA küldetése előtt került sor. Az együttérzés mellett leginkább a bátorságukat csodáltam, azt, ahogyan szembenéznek a betegséggel… Két pillérre szerettem volna építeni a projektemet: az önmagunk meghaladására, ami ezeknél a gyerekeknél is jelen van, ráadásul messze az én teljesítményem fölött, valamint a megosztásra a szeretteimmel és egy tágabb értelemben vett csapattal. Ebben találtunk egymásra igazán jól az L’ENVOL egyesülettel.

 Ha már ennyi pozitív energiát fektetek egy projektbe, akkor ne csak rólam szóljon 

Még mindig az L’ENVOL nagykövete vagy?

Igen, továbbra is az egyesület nagykövete vagyok. Tavaly a közösségi médiában és a sajtóban minden lehetséges fórumon beszéltem róla. Ezután adományokat is gyűjtöttem (a szerk.: 50 000 eurót). Az összeg felét az egyesület programjainak finanszírozására fordítottuk, a másik feléből pedig egy dokumentumfilm készült, amely május 18-án jelenik meg, és a PAMA küldetés történetét meséli el. A filmet az L’ENVOL egyesülettel közösen hoztuk létre.

Felidéznél néhány emlékezetes pillanatot ebből az 1000 kilométeres kalandból?

Az egyik első erős emlékem a második naphoz kötődik. Az első napon Párizsból indultam, ott volt a családom, néhány közeli barátom, és mások is velem futottak… A második napon Brie-Comte-Robert városából rajtoltam, és még 15-20 kilométeren át futottak mellettem. A küldetés 60. kilométere után először maradtam teljesen egyedül, és ez nagyon megütött. Akkor tudatosult bennem igazán, mibe vágtam bele. Csak mentem egyenesen, nem volt visszaút haza, mint egy « hagyományos » futás után. Este pedig már büszke voltam rá, hogy két nap alatt két maratont teljesítettem… Az első hét és Párizs elhagyása önmagában is különleges volt a hatalmas mezők között. Az a bizonyos második nap 44 kilométerből állt, ugyanazon az egyenes úton… Ekkor az utazás elsősorban belső utazás volt. Az út elején még nem fordítottam túl sok energiát az útvonaltervezésre, hogy szép ösvényeket találjak, inkább a kilométerekre koncentráltam.

Gondolom, rengeteg mindent kellett megszervezned ahhoz, hogy minden nap le tudj futni egy maratont?

Igen, ez a felkészülés és a regeneráció játéka. Magát a terhelést szerintem sokan képesek lennének teljesíteni, ezt tényleg így gondolom. A döntő tényező inkább az, hogy ki milyen gyorsan tud regenerálódni. Nagyjából napi 20 órám volt arra, hogy kipihenjem a négyórás futást, a 4000 elégetett kalóriát és az izmok terhelését… A futáson kívüli idő több energiát vett igénybe, mint maga a futás. Mindent percre pontosan megterveztünk: futás 8-tól 12-ig, fehérjében gazdag ebéd, szunyókálás, önmasszázs, a hólyagok megelőzése és kezelése, uzsonnára ismét sok fehérje, este pedig szénhidrát a másnapi futáshoz… Egyszer tértem el ettől a rendszertől, amikor ettem egy kis zsírosabb ételt, másnap pedig nagyon megszenvedtem!

© Victor Marcadé

Volt olyan pillanat, amikor igazán eggyé váltál a környezeteddel?

Igen, van egy szinte mennyei emlékem az út déli szakaszáról, az Alpilles-hegységben. A negyedik hét közepe volt, és kezdtem megnyugodni, hogy elérem a célomat. A futásban azt szeretem, amikor felfedezhetek valami újat, amikor úgy érzem magam, mint egy apró madár, amely repül, és közel kerülhetek a természethez. Aznap élvezni akartam a tájat, ezért teljesen letértem a tervezett útvonalról. A hegységben szintet gyűjtöttem a köves ösvényeken, könnyen kificamíthattam volna a bokámat. De akkor egyszerűen át akartam adni magam ennek a gyönyörű helynek. Egyedül voltam a hegységben, ösvényen kívül, és a terephez meg a fáradtságomhoz képest még túl gyorsan is futottam. De annyira szép volt minden, hogy kiélveztem. Egy ponton már a csapatommal sem volt kapcsolat a helymeghatározáson keresztül: tiszta szabadság! Hatalmas boldogság volt.

Mit jelent számodra ma a futás?

Az orvosommal kidolgoztunk egy programot, hogy a futás abbahagyását jól viselje a szervezetem. Eszem ágában sincs heti 200 kilométereket futni. Amit viszont megtartottam, az a kirándulások hangulata, a tájak felfedezésének öröme… A teljesítménynél ez fontosabb számomra. Nehezen veszem rá magam, hogy nevezessek egy rajtszámos versenyre. Mindennél jobban szeretem magát a futást, azt, hogy kettesben lehetek önmagammal…

Egy év elteltével fel tudod mérni a küldetésed hatását?

Őszintén meglepett, hányan vágnak bele hasonló projektekbe. Rengeteg üzenetet kapok olyanoktól, akik tanácsot kérnek. Múlt héten is két futóval beszéltem telefonon. Az, hogy az emberek « átlagos emberekben » is felismerhetik magukat az ilyen projektek kapcsán, sokakat arra ösztönöz, hogy megtegyék az első lépést. Sok ilyen visszajelzést kaptam. A nővérem pedig minden nap elkezdett sportolni (mosolyog).

További információk

✓ Jegyek foglalása a május 18-i vetítésre a Cinéma Balzacban.

✓ Közhasznú egyesületként az L’ENVOL 1997-es alapítása óta személyre szabott programokat szervez beteg gyerekeknek, fiataloknak és családjaiknak.