„Menő hely, ahol tényleg lehet futni”: amikor a Tarmac Race-en a repülők helyét az időeredmény veszi át

A projekt a Drôme megyei Valence-Chabeuil repülőtér kifutóján gyökerezik, egy olyan, általában elzárt területen, ahol minden egyes métert másra terveztek, mint futásra. És éppen ettől válik igazán érdekessé. Anthony Aleixandri nem próbálja becsomagolni az ötletet. „Olyan helyszínt akartunk, ami megkülönböztet minket” – mondja a Reload egyesület társalapítója és ennek a Tarmac Race szervezője, majd szinte azonnal hozzáteszi: „de mindenekelőtt olyan helyet kerestünk, ahol tényleg lehet futni” – teszi hozzá.

Az egyszerűség mögött világos alapelv húzódik. Nincs művi díszlet, nincs a semmit elfedő animáció. „Néha egy kicsit túl sok az aktiváció” – jegyzi meg. A helyszín önmagáért beszél. A beton egyfajta tiszteletet követel, természetes letisztultsága pedig kizárja, hogy az egész látványos trükké silányuljon.

Két táv adja az esemény gerincét. Egy mindenki számára teljesíthető 5 kilométeres futam 500 rajthelylyel, valamint egy sűrűbb mezőnyt felvonultató 10 kilométeres verseny 1000 hellyel, amelyre még közel 200 nevezés elérhető. „Az 5 kilométer továbbra is a leginkább befogadó táv” – emlékeztet Anthony, saját tapasztalataira alapozva. A 10 kilométer más logikát követ. „Ma a 10 kilométer az etalon, amikor az emberek időeredményről beszélnek”. Két táv, kétféle belépési lehetőség, egyértelmű üzenettel.

Pálya, ahol a végsőkig hajthatod magad

A pálya nem akar meglepetést okozni. Vállalja a tiszta vonalvezetést. Teljes egészében a kifutópályán és a gurulóutakon halad, széles ívekkel, éles kanyarok és ritmustörések nélkül. „Messzire ellátni, lehet futni a saját ritmusban, tartani a tempót” – foglalja össze Anthony, aki az értékesítés világából érkezett. A mondat tökéletesen leírja a pályát. Az 5 kilométeren egy kisebb és egy nagyobb kör követi egymást. A 10 kilométeren még egy kör adja meg az egyenletességet. Semmi nem akasztja meg a mozgást. Nincs fedezék, nincs alattomos ritmusváltás. Csak az egyenes és az, amit ki tudsz hozni belőle.

A pálya a jó időeredményért született!

„A pálya a jó teljesítményre van kihegyezve!” – jelenti ki kertelés nélkül. Rögtön hozzátesz azonban egy fontos árnyalatot. „Ha nincs szél, tökéletes terep egy rekordhoz. Ha viszont fúj, rögtön nehézzé válik”. Egyszerű, már-már brutális igazság, amely ismét a futót állítja szembe önmagával. A verseny ezután más dimenzióba lép. Alkonyati futam, amely alkalmazkodik a fényhez, ahelyett hogy küzdene ellene. „Ebben az időszakban napközben már nehéz futni” – magyarázza a mindössze öt főből álló szervezőcsapat egyik kulcsfigurája. 

A nap lassan lebukik a Vercors és Ardèche fölött, a LED-lámpák átveszik a szerepet, a hangulat pedig törés nélkül változik meg. DJ és műsorközlő is lesz, de továbbra is fontos, hogy ne essenek túlzásba. „Nem akarok minden irányba szétszaladni” – vallja be. A repülőtér önmagában is elég erős atmoszférát teremt.

Bastien Augusto és Raphaël Montoya vendégként, Alessia Zarbo érkezésére várva

A verseny körül minden azért történik, hogy valódi élménnyé álljon össze. A versenyfalu már 17 órakor megnyit, food truckokkal, sörfőzdével, fagyizóval és találkozóhelyekkel. „Szeretnénk, ha a verseny előtt és után is történne valami” – hangsúlyozza Anthony. Így nyújtják meg az élményt anélkül, hogy túlzsúfolnák. A háttérben azonban komoly kihívás marad a szervezés. Repülőtéren versenyt rendezni folyamatos próbatétel. „Rendkívül összetett feladat” – ismeri el. Biztonság, hatósági engedélyek, technikai korlátok. És mindenekelőtt egy szabály, amelyről nincs vita. „Ha szervátültetés vagy tűzeset történik, a verseny várhat”. Egy mondat, amely emlékeztet a helyszín valódi természetére.

Még a pályán is minden szigorú ellenőrzés alatt marad. „Húsz perc alatt mindent el kell tudnunk pakolni” – magyarázza. Erős megkötés, amelyet már a kezdetektől beépítettek a tervbe. A mezőnyt néhány név is színesíti, például Bastien Augusto 10 kilométeren vagy Raphaël Montoya 5 kilométeren, és az is elképzelhető, hogy Alessia Zarbo is csatlakozik a mezőnyhöz. Tudatosan választott profilok. „Laza, jó fej sportolókat akartunk” – mondja Anthony, hűen a projekt szellemiségéhez.

A partnerek kiválasztása ugyanezt a logikát követi. Elsőként az Oakley, mellette a HOKA, a Maurten, a Specialized és a BMW. „Nem akartunk mindenkit bevonni” – magyarázza. „Az volt az elképzelés, hogy a projekthez illő prémium márkákkal dolgozzunk”. A Tarmac Race alapvetően nem akar mindenkit meggyőzni. „Nem vagyok benne biztos, hogy bárkit is meg kell győznöm” – mondja Anthony. Szinte szembe megy az uralkodó logikával. „Ha az emberek jönni akarnak, eljönnek”.

Június 13-án a valence-chabeuil-i pályáról senki sem száll fel igazán. A fény azonban átvált, az aszfalt egyenesen fut előre, és furcsa érzés lesz egy olyan helyen otthon lenni, amelyet nem erre szántak. Néhányan talán többel távoznak majd, mint egy időeredmény. Egy ritka benyomással. Mintha egy pillanatra megállt volna az idő.

➜ Minden információ a Tarmac Race-ről