Három kulcskérdés a maraton előtt

Kétség sem fér hozzá: a maraton a futó Szent Grálja, olyan cél, amely egyszerre hoz magával motivációt, stresszt és, valljuk be, néha komoly szorongást is. Mint minden tiszteletet parancsoló mítosz, a maraton gyakran elérhetetlennek tűnik. Az odavezető út olyan, mint Indiana Jones kalandjai: tele van csapdákkal, akadályokkal és ellenségekkel… Pedig a megfelelő hozzávalókkal a maraton minden hétköznapi hős számára elérhető. Persze 42,195 kilométert kiemelkedő idő alatt lefutni nem mindenkinek sikerül, de magát a távot teljesíteni reális cél, ha megteremtjük hozzá a feltételeket és valódi tervet készítünk. Belevágunk?

Tényleg akarom?

Vágjunk rögtön a közepébe: a motivációhoz. A mentális felkészülés szakértői kétféle motivációt különböztetnek meg:

– Intrinzik motiváció, vagyis amely magához a sporttevékenységhez kapcsolódik: a futás közben érzett öröm, a fejlődés elégedettsége, a fizikai és mentális határaid jobb megismerésének vágya…
– Extrinzik motiváció, vagyis amely a tevékenység következményeihez kapcsolódik. A futás már nem önmagában cél, hanem eszköz arra, hogy kivívd egy közeli hozzátartozó elismerését, megszerezd a célba érőknek járó érmet, legyőzd egy barátodat vagy kivívd a párod csodálatát…

Ahhoz, hogy az elköteleződésed szilárd és tartós legyen, ideális esetben először a belső, majd csak utána a külső motivációdat érdemes erősítened. Ha örömet találsz az edzésekben, nagyobb eséllyel jutsz végig a felkészülésen és magán a maratonon is. Tedd fel magadnak a döntő kérdést: miért akarom vállalni ezt a kihívást? Milyen okok késztetnek arra, hogy teljesítsem ezt a kihívást? A válaszaidból felmérheted, mennyire erős vagy éppen gyenge a motivációd.

Mindig jobb tudni, miért csináljuk, amit csinálunk!

Kész vagyok megtenni mindent a célom eléréséért?

A maratoni kihívás kicsit olyan, mint az újévi fogadalmak: elhatározzuk, hogy megcsináljuk, aztán hamar visszacsúszunk a régi, rossz szokásokba! Pedig nincs rosszabb annál, mint belevágni egy kihívásba, majd útközben rájönni, hogy nem fog sikerülni. Ilyenkor vagy feladjuk, vagy ami még rosszabb, így is odaállunk a rajthoz… és egyenesen a feladás felé futunk. Ez pedig alaposan megtépázza az önbecsülést! Mielőtt kudarcot vallanál, inkább tedd fel magadnak a következő kérdést: kész vagyok megtenni mindent a célom eléréséért? Kész vagyok elegendő időt szánni az edzésre, megváltoztatni az életritmusomat és az étkezési szokásaimat, illetve vállalni bizonyos kötöttségeket? Ha bizonytalan a válaszod, talán jobb, ha másik, kevesebb időt és energiát igénylő kihívást választasz. Miért ne lehetne például egy félmaraton? Vagy egy akadályfutó-verseny a barátaiddal? Ha a válaszod egyértelműen „igen”, a felkészülés alatt akkor sem szabad kizárólag leendő maratonistaként gondolnod magadra. Meg kell maradnod teljes embernek, vagyis apának vagy anyának, fiúnak vagy lánynak, társnak, barátnak és kollégának…

Ha a maratoni célkitűzés minden mást kiszorít az életedből, állj meg öt percre és gondold át. Tényleg ésszerű ez így?

Most van itt az ideje?

Teljes hajtás a munkahelyen, nyári családi vakáció, egy nagy projekt lezárása… Az okok sokfélék lehetnek, de mind azt jelentik, hogy sem időben, sem fejben nem állsz kellőképpen készen. Márpedig egy maratoni kihívás teljesítéséhez mindkettő nélkülözhetetlen. A legjobb megoldás, ha előveszel egy naptárt, és bejelölöd azokat az időszakokat, amikor biztosan nem tudnád megfelelően követni az edzéstervet és fenntartani a kiegyensúlyozott életmódot. Azokat a periódusokat is érdemes feljegyezni, amikor általában fáradtabb vagy: van, akit ősszel kap el a holtpont, másoknak az iskolakezdés hoz komoly stresszt… Ha ezeket az időszakokat feltérképezted, már könnyebben megtalálod a megfelelő helyeket, ahová beillesztheted az edzésre szánt heteket és beütemezheted a maratonodat. Ez a rövid naptári tervezés abban is segít, hogy eligazodj a lehetséges versenyek bőséges kínálatában. De ez már egy másik, hosszú történet…