Bigorexia: minden, amit a testedzésfüggőségről tudni érdemes

✓ Marion Baradji L’Arbalestrier sportpszichológus és pszichoterapeuta segítségével.

Mielőtt válaszolna arra a kérdésre, hogy „Honnan tudhatjuk, hogy bigorexiában szenvedünk?”, Marion Baradji L’Arbalestrier sportpszichológus elbizonytalanodik. „Kicsit nehéz erre válaszolnom, mert akik eljutnak hozzám, általában már beutalással érkeznek, vagy eleve kérdéseket tesznek fel maguknak” mondja. Tours-i rendelőjében sokféle pácienssel dolgozik, amióta mintegy húsz évvel ezelőtt megszerezte diplomáját a Paul-Valéry Egyetem a sportolók klinikai pszichológiája és pszichopatológiája szakán. Többnyire egyéni sportágak képviselői keresik fel bigorexiával: vannak, akiket a szeretteik küldenek, mert aggódnak a sport egészségre gyakorolt hatásai miatt, mások pedig fokozatosan döbbennek rá, mennyire uralja a sport a mindennapjaikat. „Ami számomra a legfontosabb, az a szenvedéshez való viszony” emeli ki a klinikai szakpszichológus. Előfordul, hogy a sportoló már nem érzékeli a fizikai fájdalmat: a test küldi a jelzéseket, de ezeket nem hallja meg. Ezt a jelenséget szenzoros disszociációnak nevezik.

A függőség tényezői

Honnan ered a fizikai aktivitástól való függőség? A kiváltó okokat nehéz pontosan meghatározni, mert gyakran mélyen eltemetve húzódnak meg az érintett személyes történetében. „Lehet, hogy történt valami, ami traumát okozottMarion Baradji L’Arbalestrier. „Ha egy kiváltó okot bagatellizáltak, ha érzelmi érvénytelenítés történt, annak nyoma marad.” A bigorexia pszichológiai és társadalmi mechanizmusok összességének eredménye, amelyek összefüggnek a neveltetéssel és a kultúrával. „Valami kibillent az alapvető szükségletek szintjén: a biztonság, a védelem, a szeretet, a stabilitás, a kiszámíthatóság, a valahová tartozás, az önkifejezés és az öröm iránti igény. Gyakran a határok iránti szükségletről is szó van, ami bizonyos nevelési hiányosságokhoz, a keretekhez és szabályokhoz való viszonyhoz kapcsolódik.”

Ha egy vagy több szükséglet kielégítetlen marad, a psziché stratégiákat alakít ki, hogy az ember talpon maradjon, túléljen és tovább tudjon lépni anélkül, hogy összeomlana. Ezek „kezdetben működőképesek ahhoz, hogy ne roppanjunk össze, de szenvedés esetén működésképtelenné válhatnak”. Ahogy az INSEP egykori pszichiátere és sportorvosa, Claire Carrier fogalmazott, egyes sportolók „csak az izmok által közvetített érzésekben léteznek”. A függőség működésképtelen mintázat, amely olyan élettapasztalatok következménye, amelyek „megmerevítették” a működés módját, akár érzelmi, kognitív vagy viselkedési stratégiák szintjén. Nem kizárólag a traumák állnak tehát a háttérben: a bigorexia gyakran már korábban meglévő lelki sérülékenységre épül rá.

Kit érinthet?

Amatőr és profi sportolóknál egyaránt kialakulhat sportfüggőség. A Running Addiction Scale (1990) című könyvben Mary két hónappal a szülés után újra futni kezdett: „A maraton mindennél fontosabb. Megoldom a babafelügyeletet, hogy futhassak. Mindenki a szememre veti, és aggódik miattam.” Az átlagos sportolók elsősorban magához a tevékenységhez válnak függővé, míg az élsportolókat az érmek és az eredmények révén inkább a biztonság, a valahová tartozás és az önkifejezés iránti szükséglet hajthatja. A sikerek igazolják számukra, hogy joguk van létezni. Amikor azonban véget ér a pályafutás, vagy elhúzódik egy sérülés, komoly veszély jelenik meg: „Ha a sport az önbecsülés, az elismerés iránti igény és az identitás táplálásának eszköze volt, és nincs mögötte semmi más, súlyos összeomlás következhet be.”

A kockázat szerfüggőség formájában is megjelenhet. Ahogy William Lowenstein, a fent idézett könyvben szereplő, egy franciaországi drogkezelő központ vezetője magyarázza: „A sportolás függőségi állapotot idézhet elő, amely elvonási tünetekkel jár. Ha a sportoló egyik napról a másikra abbahagyja az edzéseket, fokozottan ki van téve a drog- és alkoholfüggőség kockázatának.”

© ASO

Jelek, amelyek gyanút kelthetnek

Számos teszt található szakirodalomban és az interneten is, amelyek segítségével felmérhető, problémás kapcsolatot ápol-e egy rendszeresen futó ember a sporttal. A Running Addiction Scale például skálán jelzi a futásfüggőség mértékét, pozitív vagy negatív értékkel. Az elv egyszerű: pontot kell adni bizonyos állításokra, például arra, hogy „nagyon gyakran és rendszeresen futok”, illetve „akkor is futok, ha nagyon fáj valamim”, míg más kijelentésekért, mint „nem mondok le a barátaimmal tervezett programokról a futás miatt” vagy „ha találnék más módot arra, hogy formában maradjak, nem futnék”, pontot kell levonni. A végeredmény a függőség mértékét jelzi, de nem helyettesíti a diagnózist. Újabb eszközök, például az Exercise Addiction Inventory a felnőttek fizikai és sporttevékenység-függőségét is vizsgálják.

Ezek a tesztek azonban nem helyettesítik az egészségügyi szakember véleményét. Az ismétlődő fáradásos törések, a „túl sok edzéshez” kapcsolódó tartós kimerültség, amelyet egyesek tévesen „elégtelen edzésnek” tulajdonítanak, a nehezen megfogható rossz közérzet, az ingadozó hangulat vagy az aggódó környezet mind figyelmeztető jelek lehetnek. Komolyan kell venni azt is, ha valaki elveszíti érdeklődését más tevékenységek iránt, elvonási tüneteket tapasztal, vagy rosszul érzi magát a gondolattól, hogy ki kell hagynia egy edzést. Egyes sportolóknál a fájdalomérzet is megváltozik: a fájdalom központi területe mintha gátlás alá kerülne, vagy elszakadna a test többi részétől. „Ezért nem érzik szükségét a regenerációnak, és a sérülés fájdalmát sem…” magyarázza Marion Baradji L’Arbalestrier.

A segítségkérés tehát nem jelenti automatikusan azt, hogy valaki bigorexiában szenved. Egyszerűen lehetőséget ad arra, hogy jobban figyeljünk önmagunkra és a testünkre. Ha a közös feltárás során függőséget mutató viselkedés rajzolódik ki, az még nem jelenti a történet végét: a konzultáció egy szükséges terápiás folyamat kezdete, amely lépésről lépésre segíthet jobban lenni. „A függőség kezdetben valamilyen funkciót tölt beEgy terapeuta soha nem fogja lerombolni a páciens védekezését addig, amíg nem bizonyos abban, hogy a páciens rendelkezik azokkal az erőforrásokkal, amelyekkel talpon tud maradni.”

A terápiás munka jelentősége

A bigorexiát, csakúgy, mint a többi viselkedési függőséget, a szakemberek ugyanúgy kezelik, mint a játék-, szex- vagy munkafüggőséget. „Ott dolgozunk, ahol a tünetek megjelennek: a sóvárgáson, az impulzivitáson, a bűntudaton vagy az esetlegesen a háttérben álló depresszív állapoton” erősíti meg Marion Baradji L’Arbalestrier. Bár az aktivitás- és a szerfüggőség következményei eltérhetnek, a mögöttes lelki mechanizmusok hasonlóak. Páciensei hatékony támogatása érdekében Marion Baradji L’Arbalestrier szoros nyomon követést alakít ki, és orvosokkal, gyógytornászokkal, dietetikusokkal dolgozik együtt. „Az a fontos, hogy multidiszciplináris módon dolgozzunk.” IMO-képzettséggel rendelkezik, és integratív megközelítést alkalmaz, többek között sématerápiát, hogy megértse páciensei működésmódját, amelyet gyakran a racionalizálás és a tagadás mechanizmusai választanak ketté.

A terápiás munka célja annak megértése, milyen funkciót tölt be a tünet vagy a szindróma. A figyelmes meghallgatás során fel kell tárni, milyen stratégiát alakított ki a psziché azért, hogy az ember talpon maradjon. „A védekezési stratégiák, és ezek közé tartozik a függőség is, működésképtelenné válhatnak, sok energiát emészthetnek fel, és következményekkel járhatnak” mondja a pszichológus. A terápia feladata e mechanizmusok feltárása, eredetük megértése, majd annak újraérvényesítése és legitimálása, ami korábban talán nem volt egyensúlyban, esetenként egy múltbeli érzelmi érvénytelenítés miatt. „A legtöbb páciensemnek újra meg kellett tanulnia értelmezni az agy és a test nyelvét.”

Ha a sportolási szokásaival kapcsolatban akár a legkisebb kétsége is felmerül, kérjen tanácsot egészségügyi szakembertől, és fogadja el a támogatását. A függőség jelei sokfélék lehetnek, gyakran azonban észrevétlenek és/vagy felismerhetetlenek maradnak az érintett számára. A környezet figyelme felbecsülhetetlen, ezért érdemes komolyan venni a jelzéseit, hogy megőrizhessük az egészségünket.