Gregory David: „A futás mentette meg az életemet”

Gregory, vagy ahogy mindenki hívja, „Greg” ma 32 éves, és jól van. Az elmúlt tíz év azonban egyáltalán nem telt békésen. Alig múlt 20 éves, amikor édesapja stroke-ot kapott. Az eset után genetikai vizsgálatokat végeztek, amelyek kimutatták, hogy Greg és egyik nagybátyja is szívbetegségben, pontosabban aortatágulatban szenved. A hír sokkolta Greget, hiszen addig egy pillanatig sem gondolta volna, hogy ilyen fejlődési rendellenességet hordoz. Soha nem érzett fájdalmat vagy kellemetlenséget. A figyelmeztető jelek hiánya ellenére az orvosi előírások szigorúak voltak: nem sportolhatott, kerülnie kellett minden, a szívverést felgyorsító terhelést, és gyógyszert kapott a pulzusa lassítására. A legfontosabb cél az volt, hogy elkerüljék az aortára nehezedő túlzott nyomást. Greg elfogadta, hogy óvatosnak kell lennie, de a sport hirtelen abbahagyásának gondolata így is nehéz volt számára. Így emlékszik vissza: „Lelkileg nagyon megviselt, hogy többé nem vezethettem le a feszültséget. Az volt benne a nehéz, hogy semmit sem éreztem, mégsem sportolhattam.” Az egyetlen lehetséges megoldás a műtét lett volna. Csakhogy akkor az aortatágulata még minimális volt, így nem lehetett megoperálni.

Nyitott szívvel élni

Tíz éven át élt ezzel a korlátozással, 44 milliméteresre tágult aortával. Félévente kontrollvizsgálatokra járt. Nem történt kritikus romlás, a bizonytalanság azonban végig ott lebegett a háttérben. „Minden nap gondoltam rá. Damoklész kardjaként lebegett a fejem fölött.” Tíz évvel később, 2023-ban nyílt először lehetőség a műtétre, mert az aortatágulata elérte az 53 millimétert. Ezt a határt kellett elérnie ahhoz, hogy operálható legyen. Hosszú folyamat következett: több orvosi vélemény, időnként egymásnak ellentmondó ajánlások. Néhány specialista továbbra is a várakozást javasolta. Greg azonban úgy érezte, eljött a cselekvés ideje. „Tovább akartam lépni. Nem akartam többé ebben a bizonytalan köztes állapotban maradni. A Montpellier-ben dolgozó sebészemmel végül arra jutottunk, hogy készen állunk, és minden a helyére került.” A műtétet 2023. november 27-re tűzték ki. Tudatosan, dráma nélkül, de tisztán látva vállalta: „Készen álltam. Tudtam, hogy szükség van rá, és nekem is kellett ahhoz, hogy lezárhassam ezt az időszakot.” A magabiztossága és az orvosokba vetett bizalma ellenére fontos hangsúlyozni, hogy rendkívül komoly beavatkozásról volt szó. Greg nem biztos, hogy túlélte volna, vagy akár súlyos szövődmények is felléphettek volna.

Szerencsére a műtét komplikációk nélkül zajlott le. Ötórányi szívleállítás után azonban felébredni olyan, mintha az ember másodszor születne meg. Greg számára november 27. lett az új születésnap. Így emlékszik: „Eleinte fel sem fogtam, mi történik. Intubáltak, mindenhová csövek vezettek, az ágyhoz voltam kötözve. Kezdtem magamhoz térni, de nem tudtam, miből ébredek, még a szememet sem bírtam kinyitni. Aztán meghallottam, hogy a párom és a testvérem beszél hozzám. A párom azt mondta: »Minden rendben, minden jól ment, nem voltak komplikációk.« Az első gondolatom az volt, amikor ezt meghallottam: »Élek«. ”

A futás szinte véletlenül érkezett az életébe

Harmincévesen másodszor megszületni nem mindennapi dolog. Greg mégis a jó oldalát látja, és ha újra kellene élnie, semmit sem változtatna rajta. Miért? Mert ma acélból van a lelke, és ami még fontosabb, egy teljesen új szenvedélyt fedezett fel: a futást. De az elején korántsem volt minden magától értetődő. A műtét után lassan haladt a felépülés. Az első napokban még felkelni sem tudott. Közel egy hét kellett hozzá, hogy járni tudjon: „amikor először felállítottak, tizenöt métert mentem a kórházi folyosón, aztán összeestem.” Egy másik, emlékezetes pillanat is megmaradt benne a műtét utáni időszakból, a gyógytornászával tartott első foglalkozásról. A terapeuta egy palack és egy szívószál segítségével végzendő légzőgyakorlatot mutatott neki. Bele kellett fújnia a palackba, hogy buborékokat képezzen, és minél tovább kitartson. Így elmesélve egyszerűnek hangzik, Greg azonban négy másodpercig bírta. Erre a négy rövid másodpercre nagyon jól emlékszik. Akkor értette meg, milyen hosszú út áll még előtte. „Tudtam, hogy az egészségügyi személyzet elvégezte a rá eső feladatot, most pedig rajtam volt a sor, hogy mindent beleadjak a felépülésbe.”

Greg így mesél: „A rehabilitációs központban fokozatosan kezdtek újra mozgásba hozni: szobakerékpár, séta futópadon. Lépésről lépésre emeltük a tempót. Három hónapig azonban nem futhattam. A műtét során felnyitották az egész szegycsontomat, ennek pedig idő kell, hogy összeforrjon.” Három hónappal később Greg újra futhatott. „Eleinte nem az élvezetért futottam. Csak vissza akartam szerezni az állóképességemet, hogy újra kite-ozhassak. Nem élveztem a futást.” És mégis, anélkül, hogy azonnal észrevette volna, valami megváltozott. Ismétlődött a mozdulat. Visszatért az állóképessége. Egyre mélyebb lett a légzése. Kitisztult a feje. Lassan megszerette a futást. „Így alakult. Eleinte azért kapaszkodtam belé, mert nehéz volt, harmincévesen az állóképességem felét elvesztettem. De be kell vallanom, idővel megszerettem.”

„Ma már gond nélkül kimondom: a futás mentette meg az életemet.” Nagyra értékeli már azt az egyszerű tényt is, hogy futhat, és félelem nélkül érezheti, hogy él. „Sajnálom azokat, akik nyitott szívműtét után nem szeretik a sportot. Engem ez tartott életben. Még tizenöt perc is kitisztította a fejemet.”

„Ma már gond nélkül kimondom: a futás mentette meg az életemet. „

A műtét óta bejárt út lenyűgöző. Mindössze négy hónappal a beavatkozás után Greg rajthoz állt első versenyén, a montpellier-i 5 kilométeres futóversenyen. Nem könnyen, de teljesítette. Megismerte azt a különleges érzést, amikor az ember rajtszámot tűz, és vadidegenek biztatják. Ez az első rajtszám lett egy szép történet első mondata, amelyet azóta is minden nap tovább ír. Mára szokásává vált, hogy naponta 10 kilométert fut, hogy formában maradjon, és gondját viselje ennek a szívnek, amelynek erősen kell élnie.

© Gregory David

© Gregory David

© Gregory David

Greg 32 évesen már számos nagyszerű kalandon van túl. Életútja, vagy ahogy ő nevezi, újjászületése azonban újra és újra emlékezteti arra, milyen különleges ajándék az élet. Ezt az akaraterejének, de a családjának és az őt körülvevő egészségügyi csapatnak is köszönheti: „Nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy olyan nővérek és egészségügyi dolgozók vettek körül, akik elképesztő munkát végeztek, és lehetővé tették, hogy idáig eljussak. De a motorom a családom, a szeretteim és a párom voltak. Nekik sem volt könnyű, mégis mindig biztattak. ”

Most, hogy Greg már úgy tekinthet a jövőbe, hogy nem kell az egészségéért aggódnia, szeretne visszavágni a műtétnek. Ezt egy 100 kilométeres versennyel tenné meg 2026-ban. Továbbra is teljes életet akar élni, sporttal és kihívásokkal. Nem álmodozó alkat, és nem akarja elkapkodni a dolgokat: „A 100 kilométernek még nincs pontos időpontja, nem akarom átugrani a lépcsőfokokat. Akkor szeretnék rajthoz állni, amikor készen állok, és mindenekelőtt élvezni akarom. A következő lépés egy 30, majd egy 40 kilométeres verseny lenne, és így tovább. Nagyszerű lenne 2026-ban teljesíteni, de nincs rajtam nyomás. ”

2026 előtt is vár rá egy komoly kihívás: Greg rajthoz áll a legendás SainteLyonon. A SaintExpress 45 kilométeres távját választja. A sors különös fintora, hogy a versenyt 2025. november 29-én rendezik, vagyis két évvel és két nappal a műtétje után. Greg története jól mutatja, hogy a kitartás sokszor apró lépésekkel, kis futásokkal épül fel…

➜ Instagram: @greg_davidd

A szerkesztőség