Romane Lemière: „A teljesítmény előtt a futás öröme”

Első, anorexiáról szóló könyve után Romane Lemière, a közösségi médiában @runromane néven ismert futó tavaly márciusban egy újabb kötet megírásába kezdett. A Mon Running plaisir avec Romane című könyvben a coach rengeteg tanáccsal és praktikával segít fejlődni a futásban, miközben mentálisan és fizikailag is jobban figyelünk magunkra. A 2022-es berlini maratonon 2:44:42-es egyéni csúcsot futó, több mint 86 ezer követővel rendelkező maratonista ma már elsősorban a futás örömét hirdeti.

Romane, mi volt a célja ezzel a könyvvel?

Minden futónak, de elsősorban a kezdőknek szerettem volna segíteni, hogy megkapják a sportág elkezdéséhez szükséges tanácsokat, és választ találjanak mindazokra a kérdésekre, amelyek a futással ismerkedve felmerülhetnek bennük.

Hogy érzi magát mostanában?

Ma már sokkal jobban vagyok. Nehéz időszakon mentem keresztül: súlyos anorexiával küzdöttem, amit depresszió és erős szociális szorongás követett. Mindez megnehezítette a tanulmányaim folytatását, nem a hagyományos utat jártam be. Ha azonban visszatekintek, örülök, hogy kijutottam ebből, és sikerült mindezt leküzdenem. Végre minden a helyére került. Ehhez rengeteg türelemre volt szükség.

Ma már jobban hallgatok magamra, mint korábban.
Romane Lemière

Mire tanította meg az a több hónapos futószünet, amelyre kényszerült?

Nem titkolom, eleinte nagyon nehéz volt kezelnem a sérülésem miatt kikényszerített szünetet. Ez volt a depresszióm egyik oka is, hiszen a sport jelentette számomra a mentőövet. A futás volt az egyetlen társas tevékenységem. Amikor abba kellett hagynom, meg kellett tanulnom másképp élni. Jót tett rájönni, hogy az élet nem csak erről szól. A futás továbbra is sport, nem kell többnek lennie: az örömről szól.

2019 óta futónaplót vezet. Miben segít ez önnek?

Az első edzőm kért meg rá, hogy vezessek naplót, és írjam le benne az összes érzésemet. Amikor kételkedem magamban vagy stresszes vagyok, például mert kihagytam egy edzést, megnyugtat, ha fellapozom, és emlékeztetem magam arra, hogy kihagyott edzések mellett is tudtam jó időket futni. Ez a napló segít nyomon követni a munkámat, és amikor meginog az önbizalmam, jó eszköz arra, hogy lássam a fejlődésemet.

Azt mondja, Anaïs Quemener inspirálja. Miért?

Mindig is inspirált, már azelőtt is, hogy ismert lett volna. Egy versenyen találkoztunk, amelyen éppen előttem ért célba, ezután kezdtem követni a közösségi médiában. Ott ismertem meg a rákbetegséggel kapcsolatos történetét és a visszatérését a legmagasabb szintre. Kicsit magamra ismertem benne: nagyon nehéz időszakokon ment keresztül, és a futásba kapaszkodott. Imádom azt az energiát, amit sugároz, és a kitartását is. Ráadásul rendkívüli futó, úgyhogy természetesen nagyon inspiráló személyiség.

Ártalmasak a közösségi oldalak a futók testi és lelki egészségére?

Mint mindenben, ebben is van jó és rossz. Pozitívum, hogy a közösségi média valóságos aranybánya: rengeteg hasznos tanácsot találni rajta. Fontos azonban kellő távolságtartással kezelni ezt a sok tartalmat, mert némelyik bűntudatot kelthet. Tudom, hogy amikor olyan lányokat látok, akik minden nap futnak és fantasztikus időket teljesítenek, óhatatlanul összehasonlítom magam velük, és úgy érzem, béna vagyok. Ez túledzéshez, időnként pedig sérülésekhez vezethet. Kétélű fegyver.

A saját sérülése megváltoztatta a hozzáállását az Instagram-fiókján?

Igen, megváltoztatta. Korábban hajlamos voltam a „mindig többet” elvét hirdetni. Imádtam megmutatni, hogy sok kilométert futok, és folyamatosan új kihívásokat keresek. Ma már nem akarom ezt az üzenetet közvetíteni. Megtapasztaltam ennek a következményeit a sérüléseimmel, és egyáltalán nem szeretném ezt a képet mutatni azoknak, akik követnek. Most inkább a sport örömét szeretném megmutatni.

Mi változott az edzésmódszerében?

Jobban hallgatok magamra, mint korábban. Régen gondolkodás nélkül követtem az edzéstervet: ha fájt valamim, ha nem volt kedvem, akkor is elmentem futni. Ma hallgatok az edzőmre, és amint fájdalmat érzek, visszaveszek. Most már akkor futok, amikor kedvem van hozzá. Ez a hozzáállás bevált, mert fejben és testben is jobban érzem magam.

Ha egyetlen tanácsot kellene kiemelnie, mi lenne az?

Azt mondanám: „örömből csináljuk”. Ha kedvvel vágunk bele valamibe, az a legfontosabb ahhoz, hogy továbbra is figyeljünk magunkra.

Milyen versenyeken tervezi, hogy rajthoz áll?

Augusztus 25-én indulok a MCC-n, az UTMB keretében. Ez egy 40 kilométeres verseny, valamivel több mint 2000 méter szintemelkedéssel. Nagy kihívás lesz számomra, teljesen más, mint amihez hozzászoktam, de örülök, hogy belevágok. Ezután szeretnék visszatérni az országútra: októberben talán lefutom a 20 km de Paris versenyt, október végén pedig a Marseille-Cassis következik. És miért ne indulhatnék egy maratonon is télen? Szeretnék visszatérni ehhez a távhoz, kevesebb nyomással és több örömmel, mint korábban.

Kinek ajándékozta először a könyvét?

A húgomnak, mert mindig támogatja a projektjeimet, és én is edzem őt. Logikusnak tűnt, hogy neki adjam az első példányt.

A „Mon Running plaisir avec Romane” című könyvével Romane Lemière őszinte és támogató kötetet jegyez, amely pontosan olyan, mint ő maga. Gyakorlati tanácsok és személyes vallomások között emlékeztet rá, hogy a futásnak nem kell mindenáron a teljesítményről szólnia. A kitartással teli története egy másfajta futásra inspirál: szabadabbra, könnyedebbre és örömtelibbre. Értékes olvasmány mindenkinek, aki szeretné visszahelyezni a futás örömét a léptei középpontjába.

➜ Mon running plaisir avec Romane, Éditions Leduc, 2025. március, 19,90 €