Rosario Murcia-Gangloff, a paralimpiai atléta már Los Angeles 2028-ra készül

Még mindig beleborzong. A 2024. szeptember 8-i párizsi paralimpia dobogója mellől a lyoni futónő, az 1990-es évek francia középtávfutásának meghatározó alakja (28 válogatottság), edzéséről hazafelé telefonon hosszan mesélt a futás iránti szenvedélyéről, életszemléletéről és legutóbbi eredményeiről. Mindezt alig néhány héttel a 61. születésnapja előtt, kérem szépen.

Rosario, a paralimpia után csaknem egy évvel milyen emlékeket őriz Párizsról?

Párizs emlékei mélyen beleégtek az agyamba. Olyan lelkesedés övezte az egészet. Pedig Barcelonában is ott voltam 1992-ben. Az is varázslatos volt, mert minden olyan jól meg volt szervezve. Gyönyörű volt. Az első játékaim. De biztosíthatom, Párizsban, azon túl, hogy most már fogyatékossággal élek, minden hihetetlen volt. Az emberek rendkívüliek voltak. Boldogok voltak. Teljesen megfeledkeztünk arról, mi történik a világban. Nehéz lesz ezt felülmúlni. A fogyatékossággal élő és az ép sportolók egyenlő figyelmet kaptak, nem volt megkülönböztetés. A fogyatékossággal élők helyzete nagyon nehéz, hiszen nincs anyagi támogatás. Edzéslehetőséget is találni kell. Kialakul az emberben egyfajta nosztalgia. Nemrég jártam Párizsban, mert a férjem ott dolgozik, színész. Újra végigmentünk a Champs-Élysées egy szakaszán. Kirázott a hideg.

Ahogy hallgatom, még az első olimpiáinál is jobbnak tűnik…

Más volt, mert Barcelonában fiatalabb voltam. Minden sportoló számára, bármilyen sportágban versenyezzen is, a játékok jelentették a célt. Akár elöl végzett, akár hátul. A szüleimnél voltam, hiszen bevándorló családból származom. Édesapám Barcelonából jött. A nagymamám akkor még abban a városban élt. Azóta már nincs köztünk, de akkoriban nála ettem. 600 métert gyalogoltam, és már ott is voltam nála. Akkoriban minden varázslatosnak tűnt. Nekünk, élsportolóknak ez természetesnek számított. De amikor 30 év távlatából, nagyobb bölcsességgel és kevesebb fiatalkori hévvel tekint vissza az ember, nehéz szavakba önteni. Varázslatos volt.

Timothée Adolphe, a párizsi paralimpia 100 és 400 méteres számának ezüstérmese szerint a játékok öröksége nem valósult meg. Ön is így látja?

Értem, amit Timothée mond. Nagyon is értem, mert valóban többet lehetne beszélni a fogyatékossággal élőkről. De azt sem szabad elfelejteni, hogy még öt vagy akár tíz évvel ezelőtt sem volt igazán ismert a fogyatékosság kérdése. Nem beszéltek róla. Reklámok sem készültek. Az emberek ma már másképp tekintenek a parasportra.

© CNOSF / KMSP

© CNOSF / KMSP

© CNOSF / KMSP

„A fiataloknál a fejlődés a cél. Az idősebbeknél pedig az, hogy szinten maradjanak.”

A párizsi paralimpiai maraton után azt mondta, valószínűleg Los Angelesben is rajthoz áll 2028-ban. Továbbra is így tervezi? Ha igen, hogyan épül fel a következő három éve?

Újabb olimpiai ciklusba kezdek. Párizsban egy kicsit szenvedtem a végén. Élek, teljesen egészséges vagyok, jó az egészségem. A férjem, Gilles Gangloff ilyenkor azt mondja: „Hagyd abba ezt az őrültséget (nevet).” Az edzőmmel, Bernard Pelletier-vel több területen is alaposan visszavettünk a terhelésből. Még nem tudjuk, mikor rendezik a világbajnokság maratoni versenyét. Újdelhiben tervezik, szeptember 27. és október 5. között, de a maraton nincs a programban. Az elővigyázatosság kedvéért készülök egy versenyre a szezon végén, a Marathon Vert de Rennes versenyre, október 25-én. Teljesítenünk kell egy maratont, hogy megőrizzük az élsportolói státuszunkat. Az eredmény beleszámít a nemzetközi ranglistába. Próbálom kímélni magam, hogy ne terheljem túl ezt a kis testet. Már nem vagyok húszéves. Kipróbáltam magam 5000 és 3000 méteren, hosszabb távokon nem indultam. Kicsit készülök, mert telnek az évek. A fiataloknál a fejlődés a cél. Az idősebbeknél pedig az, hogy szinten maradjanak. A francia 5000 méteres bajnokság után, Belfortban (összetettben 5. hely, 20:12.96), csaknem egy hét pihenőt tartottam. Ezen a héten fokozatosan újrakezdem az edzéseket, hogy augusztustól megkezdhessem a maratoni felkészülést megelőző alapozást.

Úgy döntött, atlétikai klubot alapít Béziers-ben. Mi motiválta?

Igen. Ménard úr, Béziers polgármestere és a sportiroda engedélyezte, hogy új klubot alapítsak, így ez a tanév kezdetén meg is történik. Már több mint 55 igazolt sportolónk van. Továbbra is én leszek az edző. A férjem lesz az elnök. Más társaink is helyet kapnak majd az elnökségben. Kincstárnokként pedig felkérek egy könyvelőt. Ugyanazon a pályán edzünk majd, ugyanazokkal a megszokott időeredményekkel. A klub már létrejött. Grand Béziers Athlète Trail lesz a neve. Egyszerűen azért, mert a terepfutás is a futás része. Résztávokat futunk a pályán, és hosszabb távon is. Ez is futás.

„Csukott szemmel is tudok vele futni, semmi gond nincs.”

A 2025-ös Marathon Côte Indigo (Aude) verseny nagykövete volt, ahol az állatmenhelyet, a Refuge Arpant támogató 5 kilométeres távon is elindult. Milyen üzenetet szeretne átadni?

Szeretem az állatokat. Van két, 15 és 16 éves öreglányom, akik éveken át velem futottak, de most már nyugdíjba vonultak (mosolyog). Örökbe fogadtam egy másikat is. Már nincs gyerek otthon, de vannak kutyáim és macskáim. Mindig voltak, és mindig is lesznek. Kóbor macskákat is etettem. Itt is, ott is segítek. Rengetegen vettek részt a versenyen: a négy távon, az 5 és 10 kilométeren, a félmaratonon és a maratonon összesen több mint 4000-en indultak. Legyünk felelősek. Tudni kell gondoskodni az állatokról, nem pedig magukra hagyni őket. Nem vehetünk magunkhoz egy kutyát vagy macskát azzal, hogy majd elhelyezzük valahol, vagy odaadjuk valakinek megőrzésre. Az állat nem játék. Az állat olyan, mint egy gyerek. Ha magunkhoz veszünk egyet, végig felelősséget kell vállalnunk érte. Nekem személy szerint többet ad, mint egy ember. Többet ad, mert az állat érzi, érzékeli, mi történik, és ott van, amikor szükségünk van valakire. Én így élem meg.

2025. március 16-án Saint-Médard-en-Jalles-ban, Mathieu Leroux-val az oldalán, 40:39-es idővel megnyerte a 10 kilométeres francia bajnokságot (T12). Mit jelent önnek a vezetője?

Mathieu-val továbbra is telefonon és üzenetben tartjuk a kapcsolatot. Teljesen be van táblázva a klubja, a Meute running elnökeként. Amikor egy igazán fontos versenyen szükségem van rá, ott van. Nagyszerű ember, egyenes és megbízható. Minden szempontból kifogástalan, egyszerűen fantasztikus. A koordinációval nincs semmi gond. Csukott szemmel is tudok vele futni, semmi probléma. Mindent kézben tart, pontosan olyan, mint a férjem. Amikor nehéz szakaszhoz érünk, nem azt mondja, hogy lassítottunk, ilyet soha nem mondana. Inkább ezt mondja: „Nagyon jól csinálod.” Ha beszél hozzám, az megnyugtat. Még arra sincs szükség, hogy rendszeresen együtt eddzünk. A játékok után a 10 kilométeres francia bajnokságon találkoztunk újra Bordeaux környékén, Saint-Médard-en-Jalles-ban. Semmi gond nem volt. Nem véletlenül tartunk itt. Mathieu hihetetlenül lelkiismeretes ember. Nagyon komoly, ugyanakkor aki nem ismeri, azt gondolhatja róla, hogy fapofával viccelődik. Meg kell ismerni, mert valójában nagyon jókedvű.

Vannak még újabb kihívások a láthatáron?

Igen, készülök a … félmaratonra – (felhívja a férjét). A Semi-Marathon des Oussaillès versenyre Saint-Girons-ban. A 09-es megyében, Ariège-ben rendezik augusztus 24-én. Három-négy éve az a mottóm, hogy szinte csak jótékony célú versenyeken indulok. Én fizetem a nevezési díjamat, ha jó ügyet támogathatok, legyen szó gyerekekről, állatokról, fogyatékossággal élőkről vagy bántalmazott nőkről.

60 évesen Rosario Murcia-Gangloff bizonyítja, hogy kemény munkával életkortól függetlenül megvalósíthatók az álmok. A béziers-i atlétikai klubjával kialakult konfliktus ellenére ez a háromgyermekes anya ott lesz a Los Angeles-i paralimpiai maraton rajtjánál. Lenyűgöző.