Futók a robotok ellen: soha nem látott verseny a pekingi félmaratonon

„Run Robot Run”. Azt hittük, a futás világában már mindent láttunk: rajthoz álltak már papucsban futók, óriás banánnak öltözött maratonisták, Axel Ramponi pedig háromrészes öltönyben teljesített volna egy maratont 2:50-en belül… de nem. Kína egy szinttel tovább lépett: 1,80 méter magas, 52 kilogrammos humanoid robotokat indított egy félmaratonon. Igen, robotokat. Nem elektromos rollerrel közlekedő kísérőket vagy kameradrónokat. Csuklós végtagú kétlábú gépeket, amelyek megpróbálták teljesíteni a Jicsuang félmaraton 21 kilométer 97,5 méterét a pekingi agglomerációban, április 19-én. A főváros technológiai fejlesztési övezetében, az „E-Townban” megrendezett futam volt az első alkalom, hogy egy ilyen technológiai őrület ennyire hosszú távon tette próbára magát.

De mégis, miért futnak?

A látványosságon túl ez a robotfélmaraton komoly teszt volt. A mesterséges intelligencia, a helyváltoztatás technológiája, az energiagazdálkodás és a dinamikus egyensúly szempontjából egyaránt. Röviden: 21 kilométeren át egyenes vonalban futni egy gépnek kész rémálom. Ha viszont sikerül, az alkalmazási lehetőségek elképesztőek: katasztrófa sújtotta területeken bevethető segítőrobotok, intelligens exoszkeletonok, fejlett városi mobilitás… A verseny csak ürügy. De jó ürügy, mert szinte mindenki érti, milyen érzés megállás nélkül lefutni 21 kilométert.

Az egyik oldalon robotok, a másikon kihegyezett emberek

A szimbolika egyértelmű: 21 robot rajtolt el, hat ért célba. Nem sok. De már ez is hatalmas eredmény, ha tudjuk, hogy többségük korábban még néhány száz méternél többet sem futott. A rajtlistán furcsa mezőny sorakozott: többé-kevésbé nehéz robotok, a legerősebbek akár 88 kilogrammosak is, Kína minden részéből. Kétsebességes verseny volt: az egyik tempót az önállóság, a másikat a joystick diktálta. A robotok külön számukra kijelölt pályán futottak, azért mégsem voltak teljesen egyedül, mellettük pedig emberi operátorok álltak készenlétben esés, programhiba, meghibásodás vagy töltésigény esetére.

Az aszfalton valódi stílusparádé bontakozott ki: egyes robotok úgy haladtak, mintha a „Marathon Man” lenne a memóriájukba programozva, mások pedig mintha most fedeznék fel a lábukat. A többség önállóan hozta meg a döntéseit, számításról számításra, miközben mások türelmesen vártak a távolról érkező utasításokra. Az egyik végül elhasalt, majd magától feltápászkodott, sztoikusan, valahogy úgy, hogy „jól vagyok, minden rendben”. Egy másik, a többieknél jóval kigyúrtabb gép váratlan kitérőt tett, hogy köszönjön egy kordonak. Közben az emberek a saját sávjukból filmezték az egészet, félig nevetve, félig hitetlenkedve. Komolyan, ki gondolta volna, hogy a félmaratonból robotkomédia színpada lesz?

1:01 az embernek, 2:40 a robotnak: a hús-vér futó előnye

Közben az emberi mezőny jóval gyorsabban teljesítette a távot. A kenyai Mutiso Kibet 1:01:10 alatt ért célba, az első női befutó, az etióp Gelana Dida pedig 1:08:29-nél állította meg az órát. A nap legjobb robotjától ez fényévekre volt. Ez a két lábon járó gép, a Tiangong Ultra, a Boston Dynamics kínai megfelelőjének tűnik. A 21,1 kilométert 2:40 alatt teljesítette, három akkumulátorcserével, egy eséssel és néhány kézi korrekcióval. Hogy el tudjuk helyezni ezt az időt: egy jól edzett amatőr futó tempója, de az elit szinttől még messze van.

Egy ember számára a pályán futni talán kis lépésnek tűnik. Egy humanoid robot számára azonban hatalmas ugrás.

Tang Jian, a pekingi Humanoid Robot Innovációs Központ technológiai igazgatója, amely az indulók legjobb robotját a nulláról építette meg, a sajtónak azt mondta, „nagyon elégedett”, majd így folytatta: „Három célunk volt: megszerezni az első helyet, egyetlen robottal teljesíteni a félmaraton teljes távját […] és három órán belül célba érni” – vallotta be. „Professzionális futók adatait gyűjtöttük össze, és arra tanítottuk a robotot, hogy a lépéshosszát, a lépésfrekvenciáját, a lépései amplitúdóját és a testtartását úgy igazítsa, hogy a lehető legjobban megközelítse egy sportoló mozgását.” Amikor Liang Liang múlt csütörtökön az AFP-nek kijelentette: „Egy ember számára a pályán futni talán kis lépésnek tűnik. Egy humanoid robot számára azonban hatalmas ugrás”, az E-Town irányítóbizottságának igazgatóhelyettese nem egyszerűen egy jól hangzó mondattal állt elő. Gondosan megformált, szinte ünnepélyes kijelentése tágabb perspektívába helyezte az eseményt, jóval túlmutatva egy egyszerű sportbemutatón. A lehető legjobb értelemben, a sport javára.

Egy kis összehasonlítás, amin lehet nevetni, vagy akár aggódni

Valódi technológiai teszt… de sportteljesítménynek még nem neveznénk

Az esemény azt is megmutatta, hogy a humanoid robotok kezdenek tényleg futni. Már nem csak ügyetlenül botladoznak, miközben előre programozott mondatokat ismételgetnek: kocognak, elesnek, felállnak, haladnak. Egyelőre azonban nem önállóak. Operátorokra, kézi akkumulátorcserére és mechanikai problémák esetén beavatkozásra van szükségük. Röviden: még nincs meg bennük a célvonal szelleme. Lehet, hogy ma még nevetünk rajtuk, de tíz év múlva már egészen másképp beszélünk róluk. A technológiai fejlődés elképesztő. Ma ezek a gépek 2:40 alatt teljesítenek egy félmaratont, miközben túlmelegednek. Holnap talán két órán belül futnak maratont, a maratonisták utópiáját.

Jó, azért nyugodjunk meg. Egyelőre a robotok főleg a nyomtatott áramköreiken keresztül „izzadnak”, és egy egész stáb kell nekik ahhoz, hogy áthaladjanak a célvonalon. A jicsuangi félmaraton azonban talán egy nagy fordulat kezdete: eljöhet az idő, amikor az állóképesség már nem csupán szív, comb és mentális erő kérdése lesz, hanem kódsoroké és lítium-ion akkumulátoroké is.

Szóval nem, ezek a mechanikus humanoidok még nem előztek meg minket. De ott állnak ugyanazon a rajtvonalon, és egyre gyorsabban haladnak. Ha pedig egy nap egy robot ér utol a Párizsi maraton 19. kilométerénél… legalább jusson eszedbe, hogy a frissítőponton nem fogja lenyúlni a Finisher-érmedet. Egyelőre.