Pillanatok, amelyeket minden futó átélt már
A futás szenvedély, életforma, sport, amelytől legyőzhetetlennek érezzük magunkat. Vagy legalábbis majdnem. Mert valljuk be, a futás nagy magányos pillanatokat, kínos helyzeteket és kisebb drámákat is tartogat, amelyekből szívesen kimaradnánk. Idézzük fel együtt ezeket a helyzeteket, amelyeket minden futó átélt már.
Felgyorsítani, amikor egy másik futóval találkozol
Nehéz lenne azt mondani, hogy ez a helyzet kimaradt az életünkből. A futás összehozza az embereket, így gyakran találkozunk más futásrajongókkal. Éppen kényelmes tempóban kocogsz, élvezed az edzést, amikor hirtelen feltűnik egy alak a távolban. Egy másik futó. Az agyad nyomban beindít egy ősi mechanizmust, amelyet senki sem tud igazán megmagyarázni: gyorsítasz. Több elmélet is létezik a jelenségre: sportolói ego, versenyösztön, az ítélettől való félelem vagy egyszerűen egy adag adrenalin. Bármi legyen is az ok, néhány perccel később valószínűleg már megbántad ezt a hirtelen tempóváltást.
Mindenki előtt elesni, aztán úgy tenni, mintha semmi sem történt volna
A történet eleje egészen kellemesen indul. A hétvégi állóképességi edzéseden futsz, koncentrálsz, teljesen a saját világodban vagy. Peregnek a kilométerek, aztán… bekövetkezik a katasztrófa. Egy alattomos járdaszegély, egy rosszul megkötött cipőfűző, egy szerencsétlen mozdulat… és máris repülsz. Persze te is tudod, mi tudjuk, mindenki tudja. Az ütés kemény, síri csend ereszkedik a környékre. A járókelők mindent láttak. Azonnali reakció: mentsük, ami menthető. Feltápászkodsz, mintha mi sem történt volna, miközben vérzik a térded, és az egód csendben szenved. Bicegve indulsz tovább, de legalább elegánsan keltél fel.
Túl gyorsan kezdeni, aztán teljesen szétesni
Még ha vannak is, akik különösen tehetségesek ebben, futóként mindannyian szétestünk már kisebb-nagyobb mértékben. Az elején azon a tempón indulsz, amelyről azt hiszed, hogy megfelelő, miközben pontosan tudod, hogy később megfizetsz érte. A verseny utolsó kilométerei hosszú kálváriává válnak, miközben a többiek, akik óvatosabban kezdtek, fokozzák a tempót, és minden különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül elhúznak melletted.
Elfelejteni leállítani az órát a célban
Már csak néhány méter van hátra, de tudod: megdöntöd a rekordodat. Átszakítod a célszalagot, pózolsz a célfotóhoz , amelyért majd 25 eurót fizetsz, ünnepelsz, sírsz. Ezt az új rekordot hetek felkészülése, kételye és verejtéke árán szerezted meg. Végre büszkén megoszthatod Straván az idődet. Legalábbis ezt gondoltad, amíg 1 óra 15 perccel a célba érés után rá nem jössz, hogy az órád még mindig mér… Átkozott köridő! Már csak a Straván kell valahogy megmagyaráznod.
Felkerekíteni az edzés kilométerszámát
Terepfutók, országúti futók, pályaatléták: ezt már mindannyian csináltuk. Igen, tényleg azokra az apró oda-vissza futásokra gondolunk a ház előtt, vagy azokra a háromnegyedes körökre, amelyekkel szépen fel lehet kerekíteni az edzés távját. És tudod mit? Igazad van!
Azt hinni, hogy gyorsabb lettél az új futócipődben
Már a boltban is büszkén feszítettél, amikor felpróbáltad kedvenc márkád legújabb modelljét. Fel-alá szaladgáltál a futó részlegen, hogy kipróbáld (valljuk be, a boltban nem sok minden derül ki róla). Az első edzéseden az új rakétáiddal azt hiszed, te vagy a világ leggyorsabb futója. A valóságban két szép vízhólyaggal érsz haza, mert nem jártattad be rendesen a cipőt, mielőtt élesben tesztelted volna.
Sprintelni a piros lámpa előtt, aztán persze megbánni
A városi futóknak ismerős lesz. Szinte biztos, hogy felgyorsítottad a lépteidet, amikor láttad, hogy a gyalogoslámpa mindjárt pirosra vált. Egy határozott, lendületes gyorsítás, mintha az életed múlna rajta, csak hogy ne kelljen megállnod. A végén viszont a pulzusod kerül a vörös zónába, és három kilométer kell majd, mire újra összeszeded magad. Ha egyáltalán sikerül.
Elhaladni egy kirakat előtt, és megnézni magad futás közben
Azt hitted, senki sem látta? Kis huncut! Abban a pillanatban úgy érzed, profiként futsz: könnyed léptek, laza karok, nyugodt arc. Elhaladsz egy üzlet vagy egy vadonatúj iroda kirakata előtt, és arra gondolsz: „Vajon hogy nézek ki futás közben?” A várakozásokkal ellentétben, bár mi egy pillanatig sem hittünk benne, az eredmény egyértelmű: pánikba esett pingvin. A sarkad úgy csapódik le, mintha olajat fúrnál, a futásod inkább egy járni tanuló zsiráfbébére emlékeztet, mint olimpiai atlétára, az arcod színe pedig összemosódik a vörös pesztóéval. Röviden: legközelebb nézz inkább egyenesen előre.
Persze a lista még korántsem teljes, de ha már most sok mindent kipipáltál ezek közül a pillanatok közül, amelyeket minden futó átélt már, akkor bizony elég sok időt töltesz futással!