Hilde Dosogne: 366 maraton 366 nap alatt, nem mindennapi teljesítmény

Hogy érzi magát, miután egy éven át minden nap lefutott egy maratont?

Az érzelmek keveréke ez: büszkeség, megkönnyebbülés és mély elégedettség. Egy teljes éven át minden nap maratont futni nem csupán fizikai állóképesség kérdése volt, hanem mentális és érzelmi utazás is. Hihetetlenül jó érzés tudni, hogy feszegettem a saját határaimat, és megvalósítottam valamit, ami egykor lehetetlennek tűnt.

Mi volt a legnehezebb része?

Sok nehéz pillanat akadt, de az egyik legkeményebb szeptember 11-én jött el, amikor 27 kilométer után kificamítottam az egyik ujjamat, kórházba kellett mennem, majd újra kellett kezdenem a maratont. A rossz idő, a kimerültség, valamint az is megnehezítette a dolgomat, hogy a futást részmunkaidős munkával kellett összeegyeztetnem. De éppen ezeknek a pillanatoknak a leküzdése tette még jelentősebbé ezt a teljesítményt.

A mellrák ellen küzdő BIG szervezetet támogatja. Miért ezt az ügyet választotta?

A mellrák ellen küzdő BIG ügye nagyon közel áll hozzám. A rák rengeteg ember életét érinti, én pedig azt szerettem volna, hogy a kihívásomnak a rekorddöntésen túlmutató célja is legyen. Ha a futásommal felhívhattam a figyelmet a betegségre, és pénzt gyűjthettem az emlőrák kutatására, akkor megérte.

Hogyan készült fel fizikailag erre a rendkívüli kihívásra?

Erős futóalapokkal rendelkeztem, de az ilyen szintű állóképességhez szükséges edzés fokozatos terhelésfelépítést igényelt. A rendszerességre, a sérülések megelőzésére és a regenerációra helyeztem a hangsúlyt. Az erősítő edzések, a nyújtás és a megfelelő táplálkozás elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy a testem napról napra bírja a terhelést.

És mentálisan?

Igen, a mentális felkészülés legalább olyan fontos volt, mint a fizikai edzés. Ki kellett alakítanom magamban azt a hozzáállást, hogy a feladás soha nem jöhet szóba. A vizualizáció, a kisebb napi célokra való összpontosítás, valamint a férjemtől, a barátaimtól és a támogatóimtól kapott hihetetlen támogatás segített erősnek maradni.

Hogyan vészelte át a nehéz pillanatokat?

A szeretteim támogatása kulcsfontosságú volt. A férjem, Bruno, a barátaim, az orvosi csapatom és a támogatóim tartották bennem a lelket. Emlékeztettem magam, miért csinálom: hogy megmutassam, mire vagyunk képesek, és támogassam a BIG-et. A legnehezebb napokon kisebb szakaszokra bontottam a távot, és lépésről lépésre haladtam tovább.

« Az utolsó maratonomhoz a genti Topsporthalt választottam, mert tökéletes helyszín volt arra, hogy megosszuk a kihívást, társaságban fussak, és méltóképpen ünnepeljük ezt a teljesítményt

Hogyan választotta ki, hol fusson?

Gyakran futottam a belgiumi Gentben, praktikus és jól ismert helyszíneken. Többnyire 5 kilométeres köröket választottam, amelyekhez a többi futó könnyen csatlakozhatott, majd néhány kör után ki is szállhatott, és a logisztika szempontjából is jól működtek. Az utolsó maratonomhoz a genti Topsporthalt választottam, mert tökéletes helyszín volt arra, hogy megosszuk a kihívást, társaságban fussak, és méltóképpen ünnepeljük ezt a teljesítményt.

Hogyan teltek a napjai?

Minden napnak megvolt a maga pontos ritmusa: felkelés, délelőtti munka, készülődés, futás, regeneráció, alvás, majd minden kezdődött elölről. A részmunkaidős munkát és a mindennapi életet úgy hangoltam össze a maratonokkal, hogy legyen elég időm pihenni, enni és a médiamegjelenésekre is figyelni.

Mi lesz a következő kihívása e világra szóló teljesítmény után?

Egy ilyen intenzív év után most időt adok magamnak a regenerációra és a gondolkodásra. De nagyon szívesen lefutnám a Spartathlont harmadszor is.