Antoine Sénéchal: a maraton mint az élet lélegzete

Új szív, új futó. Egy újabb ember a maraton nagy kalandjában. Antoine Sénéchal azonban nem hétköznapi maratonista lesz. Miután 2018-ban szívátültetésen esett át, nem csupán a célvonal elérését tűzte ki maga elé. Mindenekelőtt azt az érzést szeretné visszaszerezni, hogy teljes értékűen él, erős, és a társadalom szerves része. Röviden: vissza akarja kapni az élet lélegzetét. Vajon utat mutat, és reményt ad más transzplantáltaknak is, akik készek feszegetni a határaikat, hogy ők is belevágjanak egy sportos kihívásba?

2018, új lélegzet

Kilenc évvel korábban, 18. születésnapja előestéjén Antoine Sénéchal új szívet kapott. A 11 éves kora óta fennálló hipertrófiás kardiomiopátia miatt nem maradt más választása, mint abbahagyni a sportot. „Az, hogy év közben abba kellett hagynom a röplabdát, megtörte a lendületet” – meséli. A betegség a növekedésével együtt súlyosbodott, 17 éves korára pedig egyetlen megoldás maradt: a szívátültetés. Attól a naptól kezdve új élet kezdődött számára. Sport szempontból mindent elölről kellett felépítenie: újra kellett erősítenie az izmait, vissza kellett térnie a hét évre megszakított mozgáshoz, és vissza kellett szereznie a légzése feletti kontrollt. Nyolc éve, a saját tempójában sportol újra. „Futok, kerékpározom, gyalogolok és erősítek” – teszi hozzá.

Az a célom, hogy megmutassam: transzplantáltként is lehet maratont futni.

A maraton mint távoli cél

Tisztában van vele, hogy a maraton hatalmas terhelést jelent, ezért még nem tűzött ki konkrét időpontot. „Talán a transzplantációm tizedik évfordulóján” – latolgatja. Vagyis 2028-ban. Addig is a fokozatosság a legfontosabb, mert az az álma, hogy egyszer maratont fusson, biztosan valóra válik. Csak idő kérdése. Jelenleg egyhuzamban legfeljebb 10 kilométert fut. „Közvetlenül a transzplantáció után azt gondoltam, hogy maratont futni gyerekjáték. Kicsit elbagatellizáltam a dolgot. Azt hittem, három hónap múlva kijövök a kórházból, hat hónap múlva pedig már kész is vagyok. Aztán rájöttem, hogy hét év sport nélkül izomzatilag korántsem olyan egyszerű visszatérni” – idézi fel.

A legendás táv előtt más állomások is kirajzolódnak, köztük a 2027-re Belgiumba tervezett Transzplantáltak Világjátéka. Az összes szervtípus transzplantáltjait összegyűjtő versenyen Antoine többek között gyaloglásban, futásban és kerékpározásban szeretne rajthoz állni. A naptár első nagy eseményére edző irányításával készül, és olyan szívbetegséggel élők csoportja veszi körül, akik szintén szeretnének visszatérni a mozgáshoz. Arras-ban, Pas-de-Calais-ban a Coeur Santé klubban edz, továbbra is fokozatosan, miközben egy lycée-ben szakácstanulmányokat folytat, második könyvét írja önéletrajzi kötete, a La Vie n’est pas un jeu megjelenése után, valamint médiamegkereséseknek tesz eleget és iskolákban tart előadásokat. Az Association pour le don d’organes et de tissus humains (Adot 59) elnökeként a szervadományozás fontosságára hívja fel a figyelmet.

A normális élet: az álom

A sportot gyakran a megküzdés eszközeként tartják számon. A mozgás, az általa közvetített értékek és a kialakuló kapcsolatok segíthetnek feldolgozni egy traumát és újra felépíteni önmagunkat. Nem véletlen tehát, hogy létrejöttek ezek a játékok, és az sem, hogy Antoine a maga szintjén a 42,195 kilométert tűzte ki célul. A legtöbb futónak a maraton komoly kihívás, de rendszeres felkészüléssel és megfelelő tempóval teljesíthető. Egy transzplantált számára azonban más a helyzet. Ettől még nem lehetetlen. „Az a célom, hogy megmutassam: transzplantáltként is lehet futni – mondja. Van ebben valamiféle elégtétel: sokáig nem sportolhattam, most pedig maratont futhatok. Van benne valami felemelő.” A táv így szimbolikus jelentést kap, szinte valamiféle Szent Grállá válik. Nehéz elérni, különösen szívátültetés után, üzenete azonban jóval túlmutat magán a sportteljesítményen. Párizs tökéletes helyszín lenne ennek átadására: „Nézzék, a transzplantáció működik! Fogjunk össze a szervadományozásért, mert lehetővé teszi, hogy éljünk és újra sportoljunk.”